
AKCIÓS SMINK TERMÉKEK AUGUSZTUS 5-TŐL!!!!!
FM Make Up hivatalos weboldala: www.fmmakeup.hu
Sminkelni: " csak pontosan, szépen…"
A jó smink öltöztet. Azonban ahogy öltözködési hibákat könnyű elkövetni, úgy sminkelési hibákat is. A tipikus balfogások az egész megjelenést tönkretehetik, pedig néhány alaptörvényt szem előtt tartva könnyen elkerülhető a kínos végeredmény.
A könnyed, biztos kézzel felvitt smink öltöztet, leplezi az előnytelenségeket, kihangsúlyozza, ami a legszebb. Könnyű azonban átesni a ló túlsó oldalára, legyen szó szájfényről vagy éppen pirosítóról. Így azonban pont az ellenkező hatást érheti el a „harci dísz”.
Túl piros(ítás)
A pirosító célja, hogy természetes, friss hatást adjon, üdévé varázsolja az arcot. A túlzott használat viszont nevetségessé tesz…
Az arcpirosító használatakor fontos odafigyelni a megfelelő árnyalat kiválasztására, amely véletlenül sem lehet fukszialila vagy bazsarózsa színű. Essen a döntés e helyett halvány ragyogású, finom rózsaszínes, barackos árnyalatra, melyet az orcákra, illetve a pofacsontra kell felvinni.
A pirosító port először ujjbeggyel gyengéden ütögessük a bőrbe, a maradékot pedig tiszta púderpamaccsal kell eltávolítani. Fontos, hogy mindig a pirosító legyen az első szín az arcon. Nem biztos, hogy ezután még szükség van más festékekre, de ha úgy ítélik meg, hogy egy szolid rúzs vagy szempillaspirál még szükséges, akkor sem szabad megfeledkezni az örök tanácsról: a kevesebb, néha több.
Fáradtnak tűnsz…
Ha az emberek azt kérdezik, fáradtak vagyunk-e, miközben épp ellenkezőleg, kicsattanunk az energiától, nagy valószínűséggel a smink tehet róla. A nem megfelelő színek használata nagyon is megviseltté, fáradttá, megtörtté teheti az arcot, ugyanis a felhasznált színek általában szürke árnyalatot is tartalmaznak, melyről nem is tudunk. Egy rózsaszín pirosító, egy mályvaszínű rúzs, egy szemhéjpúder, vagy akár az alapozó is lehet szürkés. Ezek pedig kihozzák a bőr eredendően szürkés árnyalatát is, így fáradtnak tűnhet az arc. A legkönnyebben úgy állapítható meg, hogy egy sminkfesték tartalmaz-e szürke színt, ha fehér papírra felkenjük, így láthatóvá válik, ha van-e benne szürke beütés.
Szép a kék
Az 1960-as évek divatjamúlt, élénk kék szemhéjpúdere, a tengerészkék, az azúrkék, vagy bármilyen más árnyalat az ég színéből felerősíti a szem alatti karikákat, ezért fáradttá, megviseltté teszi az arcot. Ráadásul a kék nagyon kirívó, erős árnyalat, nehéz nem észrevenni, így nem árt csínján bánni ezzel a színnel.
A szépség titka az összhangban, harmóniában rejlik, az egész megjelenésnek egységesen kell vonzania a csodáló szemeket, nem pedig csak a tekintetet odavonzó, mégis megtévesztően világító kék árnyalatának. Ahhoz, hogy az egész egyéniség ragyogjon, célszerű a meleg színeket, a természetes, bronzos árnyalatokat, a mogyorót, a barackot választani.
Szemöldök mértékkel
A túlszedett, vékony szemöldök nem finommá, nem nőiessé, hanem kifejezéstelenné teszi az arcot. Célszerű kozmetikus tanácsát kérni, hogy mely szemöldökforma ideális arcunk, illetve szemünk formájához. A mai trendek a természetes formákhoz közelítenek.
Jó megoldás, ha először szakember alakítja ki a megfelelő ívet, később már könnyedén rendben tartható a meghatározott vonal szemöldökcsipesz segítségével.
Gyakori, ám annál stílustalanabb megoldás a szemöldök teljes legyantázása, és helyette mesterséges vonal tetoválása. Ez kockázatos vállalkozás, mivel az így kialakított ív nehezen korrigálható, ráadásul mesterkélt, úgynevezett „csodálkozó” tekintetet varázsol. Ráadásul fájdalmas is…
Sok a spirál
A szem a lélek tükre, épp ezért minden nő szereti hangsúlyozni. Azonban nem mindegy, hogyan érik el a megfelelő hatást! Bár a szempillaspirál csodákra képes, mégsem érdemes túl sokat használni belőle. A pillákat összeragasztja, túlságosan kirí a finom sminkből, mesterkéltté teszi a külsőt. Valószínűleg nem a szem szépsége, hanem a túlterjengő fekete, ragacsos vonalak miatt fognak bámulni a férfiak... A színes spirálok szórakozóhelyekre valók, munkahelyen, tárgyaláson inkább mellőzzük a kihívó kék, sárga, rózsaszín árnyalatokat.
Elrajzolt ajkak
Tévhit, hogy a valódi körvonalakon túli kontúrral megrajzolt ajkak nagyobbnak, teltebbnek mutatják a szájat. Inkább csak bohóckinézetet kölcsönöznek. Az ajkak túlrajzolásánál sokkal több múlik a rúzs vagy szájfény színén és csillogásán. Érdemes kipróbálni egy világosabb színt, például a rózsaszínt. A szájra kent átlátszó szájfény még fokozza a hatást. A ragyogás visszaveri a fényt, és nagyobbnak láttatja az ajkakat. A pirosító pedig egy árnyalattal legyen sötétebb a rúzs színénél, mégis harmonizáljon azzal, így garantált a siker.
Óvatosan alapozás
Az alapozó kétélű fegyver: a bőr egyenetlenségeit elfedi, szép, bársonyos felületet készít elő a smink további kidolgozásához. Mindehhez azonban helyesen kell használni… Vigyázni kell a megfelelő szín kiválasztásával, ne térjen el a bőr természetes árnyalatától, se túl sötét, se túl világos ne legyen. Nem lehet vastag rétegben használni az alapozót, mert bár lefedi a pattanásokat, a mesterkélt lárvaarc a természetesen pattanásos arcnál kevésbé vonzó.
Arra is ügyelni kell, hogy az apró ráncokban ne halmozódjon fel a krém vagy folyadék. A korrektor színe legyen mindig világosabb az alapozónál, így lehet kiegyenlíteni a bőr sötétebb, apró hibáit (pattanások, májfoltok).
A hámló bőrön nem használható az alapozó, hiszen kiemeli a csúnya, darabokban leváló bőregyenetlenségeket. Gyakori hiba az alapozóra vastag rétegben hintett púder is. Bár a filmvászon lehet, hogy előnyös, sőt a versenytáncosok is előszeretettel alkalmazzák a módszert, mert kontrasztossá teszi az arcot, de a hétköznapi életben, hétköznapi fénynél inkább közönségesen hat, rossz ízlésről tanúskodik. A legjobb megoldás a púderhatású alapozó, mely egyesíti a két sminkszer előnyös tulajdonságait.
A smink elkészítését erős, tiszta fénnyel megvilágított tükörnél végezzük, ahol bár minden ránc és szeplő szembesít a valósággal, mégis pontosan, korrekten végezhető el az arcfestés. Használjunk nedves sminkszivacsot, mely segíti a krémek egyenletes, és mértékletes felvitelét.
Túl súlyos hangsúlyok
A jó smink láthatatlan, az arc természetes színeihez igazodik, kiemelve annak előnyös tulajdonságait. A nők azonban hajlamosak mindent túlszépíteni, s ugyanezzel a mozdulattal elrondítani…
Gyakori melléfogás, hogy nem az arc színeihez, hanem a ruhához igazodik az arcfestés. Így a figyelem elterelődik, és nem biztos, hogy a bőr, a szem színével harmonizálnak az árnyalatok.
Ha a szemre esik a hangsúly, a szájfesték legyen szerény, halvány szájfény vagy barackos árnyalatú rúzs. Ha az ajkak a hangsúlyosak, vigyázni kell, hogy a szemfestés ne legyen túl erőteljes.
Tilos a gyűjtögetés
A nők hajlamosak megőrizni az évek során összegyűlt dekorkozmetikumokat, ám ezeknek is lejár egy nap a szavatossága. A rúzsok avasodnak, a szempillaspirálok becsomósodnak, a szemhéjpúderek darabosodnak, a krémek besűrűsödnek. Rendszeresen selejtezni kell, mert a lejárt termékek azon kívül, hogy allergiás reakciókat okozhatnak, más színeket produkálnak a bőrön, illetve kevésbé bizonyulnak tartósnak az arcon, mint szavatosságuk korában.
Mindig ellenőrizni kell a kozmetikumok szagát, állagát, színét, és ha elváltozás fedezhető fel, a terméknek a kukában a helye, nem pedig az arcon… A szempillaspirál 3-6 hónapig használható, a folyékony alapozó 6-8 hónapig áll el, a krémes alapozó, korrektor, arctisztító, hidratáló körülbelül egy évig őrzi minőségét, akárcsak a púder, szemhéjpúder, arcpirosító, szájfény, szájrúzs vagy tonik. A legtartósabb a szemceruza, és a szájkontúr, ezek szavatossági ideje 18 hónap.
/ Forrás: Családilap.hu - Megjelenés dátuma: 2008.02.27. /
„Az „FM GROUP” és az „FM GROUP FOR HOME” betű-grafikus védjegyek, amelyek használatára az FM Group World jogosult a szerzői tulajdonjogok és az iparjogvédelmi jogok összessége alapján.”
Hozzászólások (0)